KACSAMESÉK III. – Pekingi kacsa

A pekingi kacsa nem illik szorosan a blog profiljába. Kapcsolódási pontként a hagyományos jellegét tudnám megemlíteni: ez az étel egy hagyományos kínai fogás.

Amiért mégis írok róla annak az az oka, hogy ezzel az egyszerűsített recepttel viszonylag könnyen egy különlegesebbnek számító fogást tudunk az asztalra varázsolni. A legnagyobb nehézséget a megfelelő alapanyagok (szószok és olajok) beszerzése jelentheti csupán. Ugyanakkor az sem elhanyagolandó szempont, hogy ezzel a bejegyzéssel a Kacsamesék című sorozatom az első és a második rész után immár trilógiává bővül :).

A pekingi kacsa elkészítése Kínában igen régi hagyományokkal rendelkezik. Egyes vélemények szerint a kacsának ilyen módon való sütése európai hatásra alakult ki a 13-14. század során, amikor is az Európából érkező utazók, élükün Marco Polóval, megismertették a császári udvarral a hagyományos libasült elkészítésének fortélyait. Mivel Kínában a kacsát akkor már régóta háziasítva tartották, így adva volt, hogy ők a libát kacsával helyettesítik.

Más nézetek szerint Kína egyes tartományaiban már az 500-as években fogyasztották ilyen formában a kacsát és ez fokozatosan terjedt el az ország más területein is.

A hagyományos pekingi kacsát egészben, egy speciális sütőben sütik kampóra felakasztva egy többlépcsős előkészítés folyamat után. A kacsát először a szárnya alatt vágott kis nyíláson keresztül kibelezik, majd átmaszírozzák, hogy a bőre kissé elváljon a húsától. Utána levegőt fújnak a bőre és a hús közé, hogy sütéskor a bőre ropogós, a húsa pedig porhanyós legyen. Ezután előfőzik, majd egy cukros mázzal alaposan bekenik, és kampóra akasztva a levegőn megszárítják. Így kerül a 270 °C-os sütőbe, ahol szűk egy óra alatt készre sül. Az elkészült húst falatnyi darabokra vágják és szezámolajon, víz és liszt keverékéből sütött palacsintán tálalják szósszal és zöldségekkel együtt. A palacsintákat összehajtva vagy felcsavarva kézzel fogyasztják.

Az én változatom annyival egyszerűbb, hogy nem egész kacsát, hanem csak kacsamellet sütök, egy átlagos konyhai, légkeveréses sütőben, egy éjszakán át tartó pácolás után. (Az ötletet egy ázsiai szakácskönyvből szereztem.)

A szószókról annyit, hogy tradicionálisan szilvaszósszal szokták kínálni, de Hoisin szószt és feketebabkrémet is választhatunk hozzá. Az általam említett szakácskönyv egy vegyes szószt javasol, amelyet úgy készíthetünk el, hogy 1 ek. feketebabkrémet, 2 ek. Hoisin szószt összeforralunk 2 ek. cukorral, 1 ek. szezámolajjal és 1 dl vízzel. A kislányom pedig egyszerűen csak sós szójaszósszal szereti.

[su_spoiler title=”TUDÁSMORZSÁK: SZÓSZOK” style=”fancy” icon=”plus-circle”]Hoisin szósz – Szójababból, szezámolajból és ecetből készített sűrű, pirosas barna, édes-sós ízvilágú fűszermártás.

Feketebabkrém – Erjesztett fekete babból készült, kissé csípős fűszerkrém.

Szilvaszósz -Édes kínai szilvából, gyömbérből és chiliből készült világosbarna, édes-savanyú szósz.[/su_spoiler]

Mind a szószok, mind pedig a szezámolaj nagy választékban beszerezhető a Fővámtéri Csarnok melletti Ázsia boltban. (Korábban a csarnok alagsorában voltak.)